2019. március - Márciusi vöcsökkaland

Már hagyománynak tekinthető, hogy minden év márciusában felkeresem a Csallóköz árterét, hogy ott kora tavaszi pillanatokat, elsősorban nászukra készülő búbos vöcsköket fényképezzek. Ezt ebben az évben sem szerettem volna kihagyni.

Idén örömmel nyugtáztam, hogy nem csak a „szokásos” búbos vöcsök pár volt a helyszínen, így fotótémában nem volt hiány. A vöcskök szépen pózoltak, pár érdekesebb pillanattal is megörvendeztettek.

Búbos vöcsök

Búbos vöcsök

Tollászkodás (búbos vöcsök)

Búbos vöcsök

"Ezt én hagytam el?" (búbos vöcsök)

Búbos vöcsök

Kígyónyak (búbos vöcsök)

Vízi szörny (búbos vöcsök) 

Búbos vöcsök

Tollászkodás 2 (búbos vöcsök)

Sampon reklám (búbos vöcsök)

Búbos vöcsök

Vöcsök verseny

Vöcsök verseny 2

Csendélet a vizen (búbos vöcskök)

Szimmetria (búbos vöcsök)

A tavasz első jele, hogy kinyílnak a búbos vöcskök

Vízi oroszlán (búbos vöcsök)

Vízi oroszlán 2 (búbos vöcsök)

Az egyik kedvenc récefajom – a kontyos réce - egyedei idén is szép számban úszkáltak a Bősi erőmű környezetében, így róluk is tudtam készíteni néhány képet, és végre röptükben is sikerült megörökíteni őket.

Kontyos réce

Kontyos réce

Kontyos réce

Kontyos réce

Legelőször három éve, 2016-ban fotóztam a Csallóközben – akkoriban még csak néhány hónapja foglalkoztam komolyabban a természetfotózással. Jó látni, hogy ugyanabból a témából mennyi mindent ki lehet hozni, így ugyanaz a téma nem válik unalmassá. Másrészről azt is jó látni, hogy érzékelhető a fejlődés ahhoz a szinthez képest, mely nem csak a jobb felszerelésnek, hanem a sok kint töltött órának és gyakorlásnak is köszönhető.

2018. március - Duna menti pillanatok

Márciusban ismét kijutottam a Csallóközbe, aminek nagyon megörültem, mivel már viszonylag régen voltam itt fotózni. Az ártérben itt-ott megmaradt hó emlékeztetett arra, hogy nemrég még tél volt, de a szikrázó napsütés, a kellemes meleg, és az előbújó virágok már jelezték, hogy beköszöntött a tavasz. Ezt a megállapítást csak tovább erősítette a búbos vöcskök násza, amiről készítettem is pár képet.

Búbos vöcskök násza

Búbos vöcskök

Búbos vöcskök

Miután a vöcskök elúsztak, felvettem a parton a várakozó pozíciót. Egy idő után érdekes árnyakra lettem figyelmes: a magasban két héja körözött. Sajnos viszonylag messze voltak, de már annak is örültem, hogy láttam ezeket a gyönyörű ragadozókat.

Héja

Héja

Héja

Héják

Héják

Ezután a túlparton is észrevettem egy közepes méretű madarat, melynek jellegzetes röpte azonnal egyértelművé tette, hogy kihez is van szerencsém: egy barna rétihéjához. Ahogy megfordult, már a tollazatát is lehetett látni, amiből az is kiderült, hogy egy hímhez van szerencsém, aminek nagyon megörültem, mivel hímet eddig még nem sikerült fotóznom.

Hím barna rétihéja

Hím barna rétihéja

Hím barna rétihéja

Hím barna rétihéja

Hím barna rétihéja

Pár héttel később a Duna másik oldalára, a Szigetközbe is kijutottam. Leírhatatlan hangulata van a víz menti köves zátonyoknak, ahol lencsevégre kaptam néhány kis lilét.

Kis lilék

Kis lilék

Egy part menti tisztáson pedig ismét sikerült látnom egy vörös kányát. Fantasztikus élmény nézni a kecses siklását ennek a ritka madárnak.

Vörös kánya

Azonban nem ez volt a legmegdöbbentőbb momentum: a környéken barangolva egy hatalmas ragadozót sikerült megpillantani. Nem is gondolkodtam, csak készítettem pár képet, és csak ezután próbáltam meg beazonosítani, de amikor rájöttem, hogy mit sikerült megörökíteni, nem akartam hinni saját magamnak: egy fiatal szirti sast.

Fiatal szirti sas

Fiatal szirti sas

Fiatal szirti sas

Fiatal szirti sas

Alig tértem magamhoz a döbbenettől, hogy egy ritka hegyvidéki fajjal találkoztam egy síksági folyóvidéken. Sok szép pillanatot köszönhetek a fotózásnak, de ezt az esetet még sokáig fogom emlegetni, és csak a korábbi megállapításomat tudom ismételni, hogy érdemes sok időt kint tölteni, hogy minél több csodálatos pillanatnak lehessek tanúja.

2017. november - 2018. február - Ragadozók nyomában

Korábban már írtam arról, hogy a ragadozó madarakat nagyon kedvelem, ezért minden alkalmat megragadok, hogy lefotózhassam őket. A mostani bejegyzésembe összegyűjtöttem néhány fajt, melyek egyedeit az elmúlt hónapokban sikerült lencsevégre kapnom.

A vörös vércse hiába az egyik leggyakoribb ragadozó madarunk, ritkán tudtam lefényképezni. Igaz, hogy gyakran láttam szitálni a rétek, legelők és szántóföldek felett, de sokszor vagy túl messze volt, vagy nem voltak jók a fényviszonyok. Néha azért a szerencse az én pártomat fogta, és tudtam olyan képeket csinálni, amikkel már meg voltam elégedve.

Vörös vércse

Szitáló vörös vércse

Szitáló vörös vércse

Szitáló vörös vércse a lemenő nap ellenfényében

Szitáló vörös vércse a lemenő nap ellenfényében

A gyakoriság szempontjából szintén dobogós egerész ölyvvel is hasonlóan jártam, mint a vörös vércsével: hiába láttam belőlük sokat (nincs olyan utazás, hogy legalább ötöt ne lássak az út melletti fákon), de mihelyt megállok, azonnal elrepülnek. Azonban néha ők se kerülhették el a fényképezőgépem keresőjét.

Az egerész ölyveket gyakran látni az út menti fákon

Egerész ölyv

 

Az egerész ölyveknek is meggyűlik a baja a varjakkal

Egerész ölyv és dolmányos varjú

Mostanában amikor vizes élőhelyen fényképeztem, mindig találkoztam hazánk legnagyobb ragadozó madarával, a rétisassal. Sokszor csak a messzeségben láttam, de néha a közelemben repült el komótosan. Ilyenkor próbáltam minél hamarabb felocsúdni az áhítatos csodálatból, és szorgalmasan nyomkodni az exponáló gombot.

Az idős rétisasok csőre sárga, farkuk teljesen fehér

Idős rétisas a Csallóközben

Szabálytalan előzés 1

Szabálytalan előzés 2

Rétisas a Kis-Balatonnál

A fiatal rétisasok csőre és farka is sötét színű

Fiatal rétisas

Búcsú (fiatal rétisas)

Ezek az állatok a mai napig el tudnak varázsolni, ráadásul a lefényképezett ragadozók listája még közel sem teljes, úgyhogy egy jó darabig elleszek a hajkurászásukkal.