Hecki Photography: vörös vércse

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vörös vércse. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 19., péntek

2018. május-június - Gyurgyalagok a láthatáron!

Sajnos idén tavasszal és nyáron nagyon kevés időm volt fotózni, de a kedvenc „visszatérő” madaraimról, a gyurgyalagokról mindenképp szerettem volna új képeket készíteni, így pár napot rászántam a fotózásukra.

A fotózás helyszínén nem variáltam, ugyanazt a homokbányát tűztem ki célul, ahol tavaly is rengeteg időt töltöttem. A madarak idén is bizalmat szavaztak nekem, láthatóan nem zavarta őket a jelenlétem, így most is viszonylag közeli képeket tudtam róluk készíteni.

Gyurgyalag

Pantomimes gyurgyalag láthatatlan falnak ütközik

Gyurgyalag

Idén nem szerettem volna csak „levegőben alulról” pozícióban fotózni a gyurgyalagokat, ezért készítettem néhány képet a fákon, homokfalon ülő példányokról, illetve sikerült pár érdekesebb témát is megörökíteni.

Gyurgyalagok a homokfalon

Ellentétes nézőpontok

Szépen teremtek idén a gyurgyalagfák

Gyurgyalagok

Ebédidő

Gyurgyalag

Gyurgyalag a repceföld felett

Gyurgyalagok kirepülése az üregekből

Idén sem maradtak a gyurgyalagok látogatók nélkül, most is felbukkantak a hollók és az egerész ölyvek, de érkezett vörös vércse és karvaly is, a nap sztárja pedig egy kabasólyom volt.

Vörös vércse

Karvaly

Kabasólyom

Egyértelműen sikeres volt az idei gyurgyalag fotózás, a képek minőségével és mennyiségével is elégedett vagyok, remélem ugyanezt majd jövőre is el tudom mondani.

2018. május 10., csütörtök

2018. április - Hamvas rétihéják nyomában (1. rész)

Április elején a fővárosba költöztem, ami miatt a fotózási szokásaimon is változtatni kellett, hisz az eddig látogatott helyek messze kerültek, és új helyszínek után kellett nézzek.

Ez a változás egyáltalán nem rossz, hanem hatalmas lehetőség, ugyanis sok olyan faj került elérhető közelségbe, amiről eddig álmodni se mertem. Ezen a gondolaton felbuzdulva nem kisebb célt tűztem ki magam elé, mint hogy hamvas rétihéját fotózzak. Ez a faj jóval ritkább a barna rokonánál, de a Duna-Tisza között bizonyos helyszíneken már megtalálható, még Budapest közelében is. Így április közepén dél felé vettem az irányt, hogy szerencsét próbáljak.

A helyszínre érve szinte azonnal kiszúrtam néhány bíbicet. Egyből meg is álltam, hogy készítsek pár képet.

Bíbic

Miután végeztem, tovább fürkésztem a tájat rétihéják után kutatva, azonban szó szerint sokkal nagyobb zsákmányra lettem figyelmes: a messzeségben néhány túzokkakas lépkedett peckesen. Tudtam, hogy a környéken élnek túzokok, de álmodni se mertem volna, hogy ennyire északon is találkozhatok velük. Semmiképp sem akartam elszalasztani a lehetőséget, ahogy a mondás is tartja, jobb ma egy túzok, mint holnap egy hamvas rétihéja. Viszont megzavarni se akartam ezeket a hatalmas, ám félénk madarakat. Hála az égnek, vagyis inkább a földnek egy bucka takarásában meg tudtam őket közelíteni. Miután úgy éreztem, hogy megfelelő távolságba értem, nagyon óvatosan kikukucskáltam a takarásból, és készítettem pár képet. Nem akartam sokat időzni, és inkább csendben visszaosontam anélkül, hogy észrevettek volna.

Túzokok

Túzok

Túzokok

Még néhány másik madárról sikerült képet készíteni, sajnos hamvas rétihéja nem akadt lencsevégre: egy tojót ugyan láttam, de túl messze volt a fényképezéshez. Azonban egyáltalán nem szeretnék méltatlankodni, hisz a túzokok bőven kárpótoltak mindenért.

Karvaly

Vörös vércse

Csörgő réce

Pajzsoscankó

2018. február 13., kedd

2017. november - 2018. február - Ragadozók nyomában

Korábban már írtam arról, hogy a ragadozó madarakat nagyon kedvelem, ezért minden alkalmat megragadok, hogy lefotózhassam őket. A mostani bejegyzésembe összegyűjtöttem néhány fajt, melyek egyedeit az elmúlt hónapokban sikerült lencsevégre kapnom.

A vörös vércse hiába az egyik leggyakoribb ragadozó madarunk, ritkán tudtam lefényképezni. Igaz, hogy gyakran láttam szitálni a rétek, legelők és szántóföldek felett, de sokszor vagy túl messze volt, vagy nem voltak jók a fényviszonyok. Néha azért a szerencse az én pártomat fogta, és tudtam olyan képeket csinálni, amikkel már meg voltam elégedve.

Vörös vércse

Szitáló vörös vércse

Szitáló vörös vércse a lemenő nap ellenfényében

A gyakoriság szempontjából szintén dobogós egerész ölyvvel is hasonlóan jártam, mint a vörös vércsével: hiába láttam belőlük sokat (nincs olyan utazás, hogy legalább ötöt ne lássak az út melletti fákon), de mihelyt megállok, azonnal elrepülnek. Azonban néha ők se kerülhették el a fényképezőgépem keresőjét.

Az egerész ölyveket gyakran látni az út menti fákon

Egerész ölyv

Az egerész ölyveknek is meggyűlik a baja a varjakkal

Egerész ölyv és dolmányos varjú

Mostanában amikor vizes élőhelyen fényképeztem, mindig találkoztam hazánk legnagyobb ragadozó madarával, a rétisassal. Sokszor csak a messzeségben láttam, de néha a közelemben repült el komótosan. Ilyenkor próbáltam minél hamarabb felocsúdni az áhítatos csodálatból, és szorgalmasan nyomkodni az exponáló gombot.

Az idős rétisasok csőre sárga, farkuk teljesen fehér

Idős rétisas a Csallóközben

Szabálytalan előzés 1

Szabálytalan előzés 2

Rétisas a Kis-Balatonnál

A fiatal rétisasok csőre és farka is sötét színű

Fiatal rétisas

Búcsú (fiatal rétisas)

Ezek az állatok a mai napig el tudnak varázsolni, ráadásul a lefényképezett ragadozók listája még közel sem teljes, úgyhogy egy jó darabig elleszek a hajkurászásukkal.