2017. február - Téli madárlesen

Korábban már ejtettem pár szót az őszi madárvonulásról, illetve arról a tévhitről, hogy ebben az időszakban csak néhány madár marad itthon. Már akkor is megemlítettem, hogy ilyenkor más területekről is útra kelnek madárcsapatok, akik útja hazánkon át vezet, azonban arról még nem írtam, hogy ezek közül több olyan csoport is van, melyek vándorútja a Kárpát-medencében ér véget: ezek olyan madarak, melyek tőlünk jóval északabbra fészkelnek, és az ottani zord télhez képest a kárpát-medencei tél enyhébb. Ezeket a téli vendégeket két csoportba lehet osztani: az egyik csoportba azok a madarak tartoznak, melyek nálunk is fészkelnek, csak téli időszakban északi populációk is csatlakoznak a hazaiakhoz (vagy a helyükre jönnek), ilyen például a vetési varjú (ezért van az a jelenség, hogy ősszel, télen sokkal több vetési varjút lehet látni). A másik csoportba azok a madarak tartoznak, amelyek kifejezetten csak téli időszakban jelennek meg nálunk, ilyen például a kékes rétihéja.

A fent leírtak már önmagukban elég indokot szolgáltatnak a téli madármegfigyeléshez, azonban van még egy indok mellette, méghozzá a tavak befagyása: ugyanis ha minél nagyobb vízfelületet borít jég, a vízimadarak annál kisebb területre kénytelenek összezsúfolódni, vagy ha az élőhelyük teljesen befagy, akkor kénytelenek odébbállni, míg nem találnak egy másik vízfelületet. Ilyen szempontból szerencsésnek mondható a 2016-2017 tele, mivel elég jelentős volt a jegesedés. Ráadásul a Balaton befagyásával a lakóhelyem közelében lévő, félig befagyott mesterséges tó kellőképpen felértékelődött a vízimadarak körében. A végső érv amellett, hogy kimenjek fotózni a tóhoz az volt, hogy kaptam egy fülest, miszerint egy hím kis bukó is megjelent a tónál.

Sajnos aznap már nem tudtam kimenni, de másnap első dolgom volt felkeresni a helyet, azonban szomorúan tapasztaltam, hogy az áhított madárnak már híre-hamva sem volt. Hiába tudtam, hogy a madár valószínűleg már messze jár, és csak megállt pihenni nálunk, napokig kijártam, abban reménykedve, hátha visszajön. Az első egy-két nap amolyan görcsös kényszeresség volt a részemről, egyszerűen akartam, hogy legyen róla fotóm. Közben kicsit csalódottan készítettem pár képet a többi madárról, először fel se fogva, hogy milyen (helyi viszonylatban) különleges madarak keresték fel ezt a tavat. Amint ez az információ átjutott a megszállottságomon az agyamig, a görcsölés helyét átvette a boldogság, és egyfajta egészséges izgalom.

Jégmadár

Gátőr (jégmadár)

Különlegességből valóban minden napra kijutott, voltak itt kontyos récék, egy kanalas réce, szárcsák, barátrécék, vízityúk, sőt, a végén egy kis kárókatona is tiszteletét tette.

Kontyos récék és bütykös hattyú

Tőkés réce (tojó) és kanalas réce (hím) 

Tőkés récék és barátrécék

Tőkés récék, barát récék és szárcsa

Barátréce

Tőkés récék és barátrécék

Újra, és újra ráeszmélek a rugalmasság fontosságára, ennek köszönhetően sokkal jobban élveztem ezt a fotózást is. Ráadásul az új D90-es vázamnak köszönhetően a képek már jóval színesebbek és részletesebbek lettek, mint az eddigiek.

Kis kárókatona

Kis kárókatona

Vízityúk

2017. január - Kölkedi saslesen

2017-ben nem küldtem olyan hosszú téli pihenőre a fényképezőgépemet, mint 2016-ban (mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy nem voltam kényszerpihenőre ítélve), és már januárban megejtettem az év első fotózását, aminek egyik célja az újonnan beszerzett fix 50 mm-es objektív felavatása volt.

A fotózás helyszínéül Kölked szolgált. Itt a Duna mentén vettünk részt egy túrán, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezett. A túra fő attrakciójának a rétisasokat szánták, amelyek szép számmal fészkelnek a környéken.

Szerencsére gyönyörű időnk volt: az egész tájat hó fedte, a Dunán jégtáblák úsztak, az eget pedig csak vékony felhőréteg borította, néha még a nap is kisütött. A vidék amúgy is elég gyönyörű, de ezzel a körítéssel páratlan élmény volt.

A rétisasok felbukkanására sem kellett sokat várni, azonban sajnos túl messze repültek ahhoz, hogy jó felvételeket tudjak készíteni róluk, de azért így is megpróbáltam megörökíteni őket.

Miután elrepült az összes madár, elkezdtem próbálgatni a fix 50 mm-es objektívet. Nem éppen tájfotózásra tervezték, de szerettem volna elsajátítani a használatának az alapjait, és a képekkel így is meg voltam elégedve.

Azonban a képek alacsony részletessége, és zajossága már zavart annyira, hogy rászánjam magam a gépcserére, így a D70-es gépemmel ez lett az utolsó fotózásom. Szerettem nagyon, könnyű volt a kezelése, megtanított az alapokra, lehetett vele fejlődni, de úgy éreztem, hogy elértem a készülék korlátait, és ideje lenne a váltásnak.

2016. december - Bled képekben

2016. sikeres év volt mind kirándulás, mind fotózás szempontjából: sok szép és különleges helyre eljutottam, ahol kedvemre fotózhattam, több olyan témáról tudtam képeket készíteni, amelyekről már régóta szerettem volna. Szerencsére az év utolsó kirándulására is egy különleges helyen került sor, méghozzá Bledben, ahol rendhagyó módon főleg tájképeket készítettem.

Bled egy gyönyörű város Szlovénia északnyugati részén, a Júlia-Alpok lábánál. A városnak már a környezete is lenyűgöző: hegyek ölelik körbe, a város központjában pedig megtalálható a Bledi-tó, valamint azon egy festői sziget. A természeti értékein túl az épített környezet sem elhanyagolható, a tó fölé magasodó vár impozáns látványt nyújt, de a szigeten található barokk templomot is érdemes megemlíteni.

Szerencsémre a tó kitűnő telelőhelyet biztosított néhány madárnak, így végre közelről is lencsevégre tudtam kapni egy nagy kárókatonát, valamint pár téli ruhás búbos vöcsköt.

A tó szörnye (nagy kárókatona)

Téli ruhás búbos vöcskök

Miután a város minden négyzet-centiméterét felfedeztük, a Vintgár-szurdok felé vettük az irányt – ami Bledtől néhány kilométerre található. Sajnos látogatásunk idején a szurdok nagy része le volt zárva, azonban így is megcsodálhattuk a meredek sziklafalakat, és a Radovna folyó mesébe illő kékeszöld színét. A folyó a különleges színével, és sok zúgójával tökéletes alanya volt a hosszú záridős, „fodrozódó víz” témájú kép készítésének – sajnos a korlátozott közlekedési lehetőségek miatt valami mindig belelógott a képbe, azonban a végeredménnyel még így is elégedett vagyok.

A Bledi kirándulás tökéletes zárása lett egy amúgy is remek évnek: sokat fejlődtem és tanultam a fotózásról, a képek mennyiségével és minőségével is elégedett vagyok. Természetesen a cél pedig minél többet fejlődni, minél több helyre eljutni, és minél több témáról minél jobb képeket készíteni.

2016. október - Mekszikópusztai madárles

Az őszről sokaknak az a kialakult képe, hogy ilyenkor a madarak többsége elvonul délre, és alig néhány madár marad itt a téli időszakra. Ez csak részben igaz, mivel a madarak jelentős része valóban útra kel ilyenkor, azonban nem csak az itteni madarak tesznek így, hanem tőlünk keletebbre, északabbra fészkelő társaik is, akik útja kicsiny hazánkon keresztül vezet. Ezért ősszel hatalmas madárcsapatokat lehet megfigyelni, ráadásul mivel hazánk kedvelt gyülekező- és éjszakázó helye a vonuló madaraknak, ezért nem csak a magasban repülve, hanem nagyobb síksági réteken, vagy tavak mellett is megfigyelhetőek. Mivel nem akartam lemaradni erről az eseményről, 2016 októberében Mekszikópuszta felé vettem az irányt.

Mekszikópuszta Fertőújlak közelében található, a Fertő tótól keletre. Egykor szikes mocsár volt, azonban ez a terület is a vízrendezések áldozatává vált, és a XX. század elejétől már csak jelentősebb csapadékhullás után borította víz. A Fertő-Hanság Nemzeti Park megalakulását követően az egyik kiemelt projekt volt a térségben a vizes élőhelyek rekonstrukciója, így ma már olyan mesterséges szikes tavak díszítik a tájat, amelyekből csak a legnagyobb nyári melegben tűnik el a víz. Ezek a tavak idővel kedvelt pihenőhelyeivé váltak a vonuló madaraknak.

A helyszínre érkezve már akkor tudtam, hogy megérkeztek a madarak, amikor még egyet sem láttam: a folyamatos és erős szél ellenére is már messziről lehetett hallani a több ezer lúd gágogását. A tavaknál a hanghatáshoz már látvány is társult: ameddig a szem ellátott, mindenhol madarakat lehetett látni, és nem csak ludakat, hanem parti madarakat, récéket és gémeket is.

Hiába volt lenyűgöző a látvány, egy-két óra után el kellett jönnöm, mivel a folyamatos szél egy idő után már teljesen elgémberítette a kezeimet. Miután otthon átmelegedtem, elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy érdemes lenne kimenni még egy kicsit. Engedve a csábításnak visszamentem, ami már csak azért is jó ötletnek bizonyult, mivel így alkonyi fényeknél is tudtam pár képet készíteni.

Véleményem szerint az őszi madárvonulásnak fantasztikus hangulata van; a hatalmas ricsaj, a több ezer madár látványa egyszerűen leírhatatlan, olyan esemény ez, amit érdemes mindenkinek megtapasztalnia, és amit én sem szeretnék az elkövetkezendő időkben elszalasztani.

2016. augusztus - Pórszombati fotózás

2016 augusztusában egy jó barátom meghívott magához Pórszombatra, és én éltem is ezzel a lehetőséggel. Pórszombat Nyugat-Zalában található, a Zalai dombsághoz tartozik, magát a települést több patak is érinti. A falu nagyon hangulatos, ízig-vérig göcseji jellegű. Ezen kívül a táj is változatos: dombok és lankák, erdők és szántók váltják egymást. Ennek a változatosságnak és természet közeliségnek köszönhetően számos fotótémát lehet találni.

Nem is kellett csalódnom, mivel már a faluban adta magát az első fotótéma: rengeteg füsti fecske ült ki a villanyvezetékekre, így tudtam néhány „kotta” képet készíteni.

Fecske kotta

Fecske kotta

Fecske kotta

Vége a dalnak

Ezután elindultunk a falu határába, egy kisebb kört megtenni. Szerencsémre a barátom minden egyes fa, bokor, kő és fűszál helyét pontosan ismeri, ezért mindig olyan irányba vezetett, ahol nagy eséllyel találkozunk valami érdekes fotótémával. Nem is telt el sok idő, és máris az első érdekes helyszínre értünk, ahol rengeteg őszi kikerics volt. A növények jellegzetessége, hogy a levelei nyáron elszáradnak, az azokkal termelt tápanyagot a hagymájában elraktározza, és az elraktározott tápanyagból fejleszti a virágát augusztus végén, szeptemberben.

Őszi kikerics

A következő fotótéma is itt volt a közelben a kornistárnics személyében. Nagyon örültem annak, hogy találtunk, már csak azért is, mert augusztus végén kezdenek elvirágozni a kornistárnicsok, így a siker egyáltalán nem volt garantált.

Kornistárnics

Általában szeretem megtervezni, hogy mit fotózzak, ez alapján szoktam kiválasztani a következő úti célt is, viszont hiába tapasztaltam már és tudom is, hogy nem mindig jó az eredeti célhoz való ragaszkodás, kell a rugalmasság, ezt nem mindig sikerül betartani. És pont ilyenkor jó ez a fajta spontaneitás, így tudom magam emlékeztetni, hogy tudatosság nélkül is van bőven elég potenciál a természetfotózásban, így máskor könnyebben el tudom engedni az eredetileg kitűzött célt, ha azt adott pillanatban nem lehet megvalósítani.

2016. július - Utazás Szerbiába

2016-ban úgy döntöttünk, hogy pár év kihagyás után elmegyünk egy családi nyaralásra. Úti célnak Szerbiát, azon belül is Belgrádot, és környékét választottuk ki. Izgatottan vártam a júliusra kitűzött indulást, már csak azért is, mivel 2010-ben már jártam a környéken, és nagyon megtetszett az a balkáni-poszt szocialista hangulat, ami árad az országból. Persze egy ilyen családi eseményt illik képekkel is dokumentálni, és ha már ott a gép, hiba lenne nem keresni a természetfotózási lehetőségeket.

Belgrádban elsőként természetesen a Száva és a Duna összefolyásánál található Nándorfehérvári várat néztük meg. A vár maga az élő történelem, ahol oly sokáig megakadályozták az oszmán terjeszkedést – szinte minden pontjához kapcsolódik egy történelmi esemény vagy legenda. A vár falain belül furcsa kép fogadott minket: 2. világháborús páncélosok, a német Panzerektől az amerikai M3 Stuarton és olasz Carro Armato-n keresztül az orosz T-34-ig volt itt minden. Azonban számomra nem csak ezek miatt volt érdekes a vár, hanem azért is, mert ahol vár és rengeteg kő van, ott nagy valószínűséggel fali gyík is van. Elméletem helytállónak bizonyult, nem sokat kellett kóborolnom egy kőrakás mellett, mire megpillantottam az első fali gyíkokat. Miután készítettem pár képet, odébb is álltam, nehogy szó érje a ház elejét, hogy nem készítek családi album kompatibilis képeket is.

Fali gyík

Fali gyík

A nap további részében a várost fedeztük fel, nem sok további lehetőséget hagyva a természetfotózásra, azonban félreértés ne essék, ezt is ugyanannyira élveztem, sőt, a belgrádi repülőmúzeumot érdemes is kiemelni: már maga az épület megvett kilóra, imádom ezeket a „futurisztikus szocialista” épületeket. Az épületen kívül is és belül is rengeteg repülőgép volt, főleg hidegháborús harci gépek, azonban akadt néhány 2. világháborús gépmadár is. Ami még érdekessége a múzeumnak, hogy itt tartják annak a két amerikai repülőgépnek (F-16, F-117) a maradványait, amit a szerbek a délszláv háborúban lőttek le.

Belgrádi repülőmúzeum

Géppark szó szerinti értelmezése

A következő nap átléptük a város határait, és Szendrő felé vettük az irányt, ahol Európa legnagyobb síkvidéki vára található. Már amikor leparkoltunk a Duna partján elterülő vár falainál, egyértelművé vált, hogy szó sincs semmiféle nagyzásról, ez a vár valóban hatalmas: gigászi területet foglal el, a bástyái pedig akkorák, mint egy-egy kisebb vár. Az embernek az a gondolata támadt, hogy George R. R. Martin itt sétálhatott, amikor megalkotta Harrenhal várát. A korábban felvázolt elméletem a várakról és fali gyíkokról itt is megállta a helyét, ráadásul a Duna közelsége miatt pár vízimadár is tiszteletét tette, úgyhogy rengeteget tudtam fotózni.

Szendrő várának egy kis részlete

Dankasirály

Nagy kárókatona felszállás közben

Ennio Morricone - For A Few Dollars More 

Több lehetőségem nem adódott a nyaralás alatt természetfotókat készíteni, azonban így is elégedett voltam, de ha nem sikerült volna fotóznom, akkor se lett volna egy rossz szavam, mivel ez az ország még mindig nagyon tetszik, és remélem még lesz alkalmam visszamenni.