2017. május-június - Nyár eleji pillanatok

Nyár elején már nyoma sincs a téli meghitt csendnek. Ha az ember kiteszi a lábát, mindenhonnan rovarzümmögés és madárének fogadja. Idén viszonylag sokat utaztam, aminek köszönhetően elég szép mennyiségű kép született az év ezen időszakából.

Alkonyi csuszka

Május utolsó hétvégéjét Szekszárdon töltöttem, és ha már ott voltam, muszáj volt megnéznem a Gemenci erdőt, ezt a gyönyörű, Duna menti árteret. A táj valóban páratlan szépségű, szinte őserdő jellegű, amihez nagyban hozzájárul a mocsári teknősök jelenléte (akik többsége az emberi jelenlét észlelésekor azonnal felhagynak napozásukkal, és már csobbannak is a vízbe).

Gemenci "őserdő" mocsári tenőssel

A szürke gémek természetesen innen sem hiányozhattak, de egy madár külön említést érdemel, méghozzá a bakcsó. Nagyon megörültem ennek a rejtőzködő, szürke gémnél kisebb termetű gémfélének. Azonban az öröm nem volt kölcsönös, ahogy közelebb értem azonnal távozott is. A gépen még a beállításokat sem volt időm átállítani, így csak elmosódott képeket tudtam készíteni a röptéről, de egy kis utómunkával hangulatos „dinamikus” képeket tudtam belőlük kreálni.

Szürke gém

Bakcsó, népies nevén vakvarjú

"Dinamikus" bakcsó

A Csallóközt ebben az időszakban sem akartam kihagyni, hisz ott is rengeteg szürke gém, kárókatona, és egyéb madár figyelhető meg ilyenkor. Sikerült is jó néhány képet készítenem, sőt, még egy fekete gólya is feltűnt a messzeségben. Sajnos túl messze ahhoz, hogy jó képet lehessen róla készíteni, de mivel nem gyakran találkozom ezzel a félénk madárral, ezért már annak is örülök, ha egyáltalán látok egyet.

Kárókatonák

Kárókatonák

Szürke gém

Őrség

Landolás1

Landolás2

Erdei pinty

Azontúl, hogy több fajról is sikerült olyan képeket készítenem, amelyekkel már elégedettebb voltam, mint az eddigi képeimet, az is új lendületet adott, hogy megfigyeltem és meg is örökítettem ritkábban előforduló fajokat. Ez betudható egyfajta visszaigazolásnak, hogy érdemes időt áldozni erre a remek hobbira.

2017. január - Kölkedi saslesen

2017-ben nem küldtem olyan hosszú téli pihenőre a fényképezőgépemet, mint 2016-ban (mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy nem voltam kényszerpihenőre ítélve), és már januárban megejtettem az év első fotózását, aminek egyik célja az újonnan beszerzett fix 50 mm-es objektív felavatása volt.

A fotózás helyszínéül Kölked szolgált. Itt a Duna mentén vettünk részt egy túrán, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezett. A túra fő attrakciójának a rétisasokat szánták, amelyek szép számmal fészkelnek a környéken.

Szerencsére gyönyörű időnk volt: az egész tájat hó fedte, a Dunán jégtáblák úsztak, az eget pedig csak vékony felhőréteg borította, néha még a nap is kisütött. A vidék amúgy is elég gyönyörű, de ezzel a körítéssel páratlan élmény volt.

A rétisasok felbukkanására sem kellett sokat várni, azonban sajnos túl messze repültek ahhoz, hogy jó felvételeket tudjak készíteni róluk, de azért így is megpróbáltam megörökíteni őket.

Miután elrepült az összes madár, elkezdtem próbálgatni a fix 50 mm-es objektívet. Nem éppen tájfotózásra tervezték, de szerettem volna elsajátítani a használatának az alapjait, és a képekkel így is meg voltam elégedve.

Azonban a képek alacsony részletessége, és zajossága már zavart annyira, hogy rászánjam magam a gépcserére, így a D70-es gépemmel ez lett az utolsó fotózásom. Szerettem nagyon, könnyű volt a kezelése, megtanított az alapokra, lehetett vele fejlődni, de úgy éreztem, hogy elértem a készülék korlátait, és ideje lenne a váltásnak.