2016. december - Bled képekben

2016. sikeres év volt mind kirándulás, mind fotózás szempontjából: sok szép és különleges helyre eljutottam, ahol kedvemre fotózhattam, több olyan témáról tudtam képeket készíteni, amelyekről már régóta szerettem volna. Szerencsére az év utolsó kirándulására is egy különleges helyen került sor, méghozzá Bledben, ahol rendhagyó módon főleg tájképeket készítettem.

Bled egy gyönyörű város Szlovénia északnyugati részén, a Júlia-Alpok lábánál. A városnak már a környezete is lenyűgöző: hegyek ölelik körbe, a város központjában pedig megtalálható a Bledi-tó, valamint azon egy festői sziget. A természeti értékein túl az épített környezet sem elhanyagolható, a tó fölé magasodó vár impozáns látványt nyújt, de a szigeten található barokk templomot is érdemes megemlíteni.

Szerencsémre a tó kitűnő telelőhelyet biztosított néhány madárnak, így végre közelről is lencsevégre tudtam kapni egy nagy kárókatonát, valamint pár téli ruhás búbos vöcsköt.

A tó szörnye (nagy kárókatona)

Téli ruhás búbos vöcskök

Miután a város minden négyzet-centiméterét felfedeztük, a Vintgár-szurdok felé vettük az irányt – ami Bledtől néhány kilométerre található. Sajnos látogatásunk idején a szurdok nagy része le volt zárva, azonban így is megcsodálhattuk a meredek sziklafalakat, és a Radovna folyó mesébe illő kékeszöld színét. A folyó a különleges színével, és sok zúgójával tökéletes alanya volt a hosszú záridős, „fodrozódó víz” témájú kép készítésének – sajnos a korlátozott közlekedési lehetőségek miatt valami mindig belelógott a képbe, azonban a végeredménnyel még így is elégedett vagyok.

A Bledi kirándulás tökéletes zárása lett egy amúgy is remek évnek: sokat fejlődtem és tanultam a fotózásról, a képek mennyiségével és minőségével is elégedett vagyok. Természetesen a cél pedig minél többet fejlődni, minél több helyre eljutni, és minél több témáról minél jobb képeket készíteni.

2016. október - Mekszikópusztai madárles

Az őszről sokaknak az a kialakult képe, hogy ilyenkor a madarak többsége elvonul délre, és alig néhány madár marad itt a téli időszakra. Ez csak részben igaz, mivel a madarak jelentős része valóban útra kel ilyenkor, azonban nem csak az itteni madarak tesznek így, hanem tőlünk keletebbre, északabbra fészkelő társaik is, akik útja kicsiny hazánkon keresztül vezet. Ezért ősszel hatalmas madárcsapatokat lehet megfigyelni, ráadásul mivel hazánk kedvelt gyülekező- és éjszakázó helye a vonuló madaraknak, ezért nem csak a magasban repülve, hanem nagyobb síksági réteken, vagy tavak mellett is megfigyelhetőek. Mivel nem akartam lemaradni erről az eseményről, 2016 októberében Mekszikópuszta felé vettem az irányt.

Mekszikópuszta Fertőújlak közelében található, a Fertő tótól keletre. Egykor szikes mocsár volt, azonban ez a terület is a vízrendezések áldozatává vált, és a XX. század elejétől már csak jelentősebb csapadékhullás után borította víz. A Fertő-Hanság Nemzeti Park megalakulását követően az egyik kiemelt projekt volt a térségben a vizes élőhelyek rekonstrukciója, így ma már olyan mesterséges szikes tavak díszítik a tájat, amelyekből csak a legnagyobb nyári melegben tűnik el a víz. Ezek a tavak idővel kedvelt pihenőhelyeivé váltak a vonuló madaraknak.

A helyszínre érkezve már akkor tudtam, hogy megérkeztek a madarak, amikor még egyet sem láttam: a folyamatos és erős szél ellenére is már messziről lehetett hallani a több ezer lúd gágogását. A tavaknál a hanghatáshoz már látvány is társult: ameddig a szem ellátott, mindenhol madarakat lehetett látni, és nem csak ludakat, hanem parti madarakat, récéket és gémeket is.

Hiába volt lenyűgöző a látvány, egy-két óra után el kellett jönnöm, mivel a folyamatos szél egy idő után már teljesen elgémberítette a kezeimet. Miután otthon átmelegedtem, elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy érdemes lenne kimenni még egy kicsit. Engedve a csábításnak visszamentem, ami már csak azért is jó ötletnek bizonyult, mivel így alkonyi fényeknél is tudtam pár képet készíteni.

Véleményem szerint az őszi madárvonulásnak fantasztikus hangulata van; a hatalmas ricsaj, a több ezer madár látványa egyszerűen leírhatatlan, olyan esemény ez, amit érdemes mindenkinek megtapasztalnia, és amit én sem szeretnék az elkövetkezendő időkben elszalasztani.

2016. augusztus - Pórszombati fotózás

2016 augusztusában egy jó barátom meghívott magához Pórszombatra, és én éltem is ezzel a lehetőséggel. Pórszombat Nyugat-Zalában található, a Zalai dombsághoz tartozik, magát a települést több patak is érinti. A falu nagyon hangulatos, ízig-vérig göcseji jellegű. Ezen kívül a táj is változatos: dombok és lankák, erdők és szántók váltják egymást. Ennek a változatosságnak és természet közeliségnek köszönhetően számos fotótémát lehet találni.

Nem is kellett csalódnom, mivel már a faluban adta magát az első fotótéma: rengeteg füsti fecske ült ki a villanyvezetékekre, így tudtam néhány „kotta” képet készíteni.

Fecske kotta

Fecske kotta

Fecske kotta

Vége a dalnak

Ezután elindultunk a falu határába, egy kisebb kört megtenni. Szerencsémre a barátom minden egyes fa, bokor, kő és fűszál helyét pontosan ismeri, ezért mindig olyan irányba vezetett, ahol nagy eséllyel találkozunk valami érdekes fotótémával. Nem is telt el sok idő, és máris az első érdekes helyszínre értünk, ahol rengeteg őszi kikerics volt. A növények jellegzetessége, hogy a levelei nyáron elszáradnak, az azokkal termelt tápanyagot a hagymájában elraktározza, és az elraktározott tápanyagból fejleszti a virágát augusztus végén, szeptemberben.

Őszi kikerics

A következő fotótéma is itt volt a közelben a kornistárnics személyében. Nagyon örültem annak, hogy találtunk, már csak azért is, mert augusztus végén kezdenek elvirágozni a kornistárnicsok, így a siker egyáltalán nem volt garantált.

Kornistárnics

Általában szeretem megtervezni, hogy mit fotózzak, ez alapján szoktam kiválasztani a következő úti célt is, viszont hiába tapasztaltam már és tudom is, hogy nem mindig jó az eredeti célhoz való ragaszkodás, kell a rugalmasság, ezt nem mindig sikerül betartani. És pont ilyenkor jó ez a fajta spontaneitás, így tudom magam emlékeztetni, hogy tudatosság nélkül is van bőven elég potenciál a természetfotózásban, így máskor könnyebben el tudom engedni az eredetileg kitűzött célt, ha azt adott pillanatban nem lehet megvalósítani.

2016. július - Utazás Szerbiába

2016-ban úgy döntöttünk, hogy pár év kihagyás után elmegyünk egy családi nyaralásra. Úti célnak Szerbiát, azon belül is Belgrádot, és környékét választottuk ki. Izgatottan vártam a júliusra kitűzött indulást, már csak azért is, mivel 2010-ben már jártam a környéken, és nagyon megtetszett az a balkáni-poszt szocialista hangulat, ami árad az országból. Persze egy ilyen családi eseményt illik képekkel is dokumentálni, és ha már ott a gép, hiba lenne nem keresni a természetfotózási lehetőségeket.

Belgrádban elsőként természetesen a Száva és a Duna összefolyásánál található Nándorfehérvári várat néztük meg. A vár maga az élő történelem, ahol oly sokáig megakadályozták az oszmán terjeszkedést – szinte minden pontjához kapcsolódik egy történelmi esemény vagy legenda. A vár falain belül furcsa kép fogadott minket: 2. világháborús páncélosok, a német Panzerektől az amerikai M3 Stuarton és olasz Carro Armato-n keresztül az orosz T-34-ig volt itt minden. Azonban számomra nem csak ezek miatt volt érdekes a vár, hanem azért is, mert ahol vár és rengeteg kő van, ott nagy valószínűséggel fali gyík is van. Elméletem helytállónak bizonyult, nem sokat kellett kóborolnom egy kőrakás mellett, mire megpillantottam az első fali gyíkokat. Miután készítettem pár képet, odébb is álltam, nehogy szó érje a ház elejét, hogy nem készítek családi album kompatibilis képeket is.

Fali gyík

Fali gyík

A nap további részében a várost fedeztük fel, nem sok további lehetőséget hagyva a természetfotózásra, azonban félreértés ne essék, ezt is ugyanannyira élveztem, sőt, a belgrádi repülőmúzeumot érdemes is kiemelni: már maga az épület megvett kilóra, imádom ezeket a „futurisztikus szocialista” épületeket. Az épületen kívül is és belül is rengeteg repülőgép volt, főleg hidegháborús harci gépek, azonban akadt néhány 2. világháborús gépmadár is. Ami még érdekessége a múzeumnak, hogy itt tartják annak a két amerikai repülőgépnek (F-16, F-117) a maradványait, amit a szerbek a délszláv háborúban lőttek le.

Belgrádi repülőmúzeum

Géppark szó szerinti értelmezése

A következő nap átléptük a város határait, és Szendrő felé vettük az irányt, ahol Európa legnagyobb síkvidéki vára található. Már amikor leparkoltunk a Duna partján elterülő vár falainál, egyértelművé vált, hogy szó sincs semmiféle nagyzásról, ez a vár valóban hatalmas: gigászi területet foglal el, a bástyái pedig akkorák, mint egy-egy kisebb vár. Az embernek az a gondolata támadt, hogy George R. R. Martin itt sétálhatott, amikor megalkotta Harrenhal várát. A korábban felvázolt elméletem a várakról és fali gyíkokról itt is megállta a helyét, ráadásul a Duna közelsége miatt pár vízimadár is tiszteletét tette, úgyhogy rengeteget tudtam fotózni.

Szendrő várának egy kis részlete

Dankasirály

Nagy kárókatona felszállás közben

Ennio Morricone - For A Few Dollars More 

Több lehetőségem nem adódott a nyaralás alatt természetfotókat készíteni, azonban így is elégedett voltam, de ha nem sikerült volna fotóznom, akkor se lett volna egy rossz szavam, mivel ez az ország még mindig nagyon tetszik, és remélem még lesz alkalmam visszamenni.

2016. május - Somló azúrtorkú óriásai

Ahogy egyre többet fotóztam, kezdtem beleesni abba a csapdába, amit oly sokan ismerhetnek, nevezetesen az örök elégedetlenség a felszereléssel, és annak folyamatos, apránként fejlesztésének vágya. Persze az elején az ember nem tudja még igazán, hogy mire is van szüksége, ez időközben derül ki, és egy dolog kezdett már nagyon szembetűnő lenni, méghozzá a vázam avultsága. Ahogy azt már korábban írtam, egy Nikon D70 típusú vázzal fotóztam, aminek a szenzora csupán 6,24 megapixeles. Csak érzékeltetésképp egy mai mobil hátoldali kamerájának szenzorán a megapixelek száma kétszámjegyű. Persze, a szenzor méret nem minden, és nem is szabad az alapján készüléket választani, hogy minél nagyobb legyen a szenzor, azonban ilyen kisméretű szenzor esetében már érzékelhető a képek alacsony részletessége. El is kezdtem nézegetni, hogy mire lenne érdemes váltani, a sok jó tanács, és több cikk elolvasása után a Nikon D90 mellett tettem le a voksom. Szerencsémre egy jó barátom ezzel a készülékkel volt felvértezve, és egy próbafotózás erejéig kölcsön is adta szeretett gépét.

Mivel május volt, azon se kellett sokat gondolkodnom, hogy mit is szeretnék lencsevégre kapni: zöld gyíkokat. Persze, nem is olyan rég volt ez a fotótémám, viszont májusban van a zöld gyíkok nászidőszaka, és ilyenkor a hímek torka élénk kék színben pompázik, ami még egzotikusabbá változtatja ennek az amúgy is különleges gyíknak a kinézetét. A fotózás színhelyéül pedig a Somló szolgált.

Hím zöld gyík

A Somló is a Balaton-felvidéki vulkáni tanúhegyek sorát erősíti, alapkőzetével sem lóg ki a sorból, mivel az az ő esetében is bazalt. Ez amiatt jelentős, mivel a bazalt jól tartja a hőt, és a magas hőmérséklet nélkülözhetetlen a hüllők számára, ezért ezeken az élőhelyeken nagy a hüllők fajgazdagsága és egyedszáma. Szerencsére a hipotézis a gyakorlatban is megállta a helyét: szinte méterenként lehetett jól megtermett zöld gyík hímekbe botlani. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy egész délelőtt esett az eső, délután viszont ragyogóan sütött a nap, így a gyíkok ezt az időszakot kihasználva azonnal kifeküdtek melegedni, viszont annyira le voltak lassulva, hogy nem volt sok kedvük minden apró mozdulatra azonnal menekülni, így nem volt nehéz kiszúrni őket, és a fotózást is nagyban megkönnyítette.

Hím zöld gyík

Hím zöld gyík

A D90 is nagyon megtetszett: kézre álló gép, rengeteg hasznos funkcióval, a D70-hez hasonló gombkiosztással, így nem volt zavaró a váltás. A képek sokkal részletgazdagabbak, élénkebbek a színek, érezhetően fejlettebb masina. Azonban hiába láttam a gépem avultságát, és a D90 előnyeit, még nem akartam váltani. Gondoltam ezzel még elleszek egy darabig, viszont nem volt kérdés, hogy ha arra kerül a sor, mire fogok váltani.

Hím zöld gyík

Hím zöld gyík

2016. május - Badacsonyi minivaránuszok

Közelségük miatt számtalan alkalmam adódott a Balaton-felvidéki tanúhegyeken kirándulni. De nem csak ez vezérelt abban, hogy gyakran ellátogassak ide, hanem a látvány, a vulkáni tevékenység „tanújaként” megmaradt bazaltorgonák, a helyi borok, és nem utolsó sorban a rengeteg gyík is.

Nem is tudnék egy hegyet se kiemelni ezek közül, mindegyik különleges a maga módján. Azonban a Badacsony valamilyen szempontból mégis fontos a számomra: életemben itt láttam először zöld gyíkot. Még óvodás lehettem, amikor itt kirándultunk, és fent az erdőben megpillantottam ezt az óriási hüllőt. Tudtam, hogy nagy, de nem, hogy ennyire. Gigászi méretei lenyűgöztek, legalább kétszer akkora volt, mint az addig látott fürge gyíkok. Ámulatomban nem is tudtam mást tenni, mint csodálni ezt a lényt, ami sokkal szebb volt, mint a rajzokon a könyvemben. Ezt az emléket nem koptatták ki az agyam mozgó alkatrészei a hosszú évek fáradhatatlan munkája alatt, így mindig eszembe jut, amikor ellátogatok Badacsonyba.

Nem történt ez másként 2016. májusában sem, amikor sajnos csak egy villámlátogatás erejéig voltam a Badacsonyban, de a biztonság kedvéért azért magammal hoztam a fényképezőgépemet. Gondoltam, ha lesz rá egy kis idő, felmegyek a hegyre gyíkokra vadászni. Rendesen megdöbbentem, amikor már a mólón kiderült, hogy jó ötlet volt elhozni a fényképezőgépet, ugyanis a mólón lévő hatalmas beton virágládák peremén fali gyíkok futkároztak. Nem is zavartatták magukat, miközben emberek százai haladtak el mellettük percenként.

A fali gyíkok gyakran szemmel tartják potenciális támadóikat - jelen esetben az objektívet

Fali gyík

A zöld gyíkok mellett ők is a közönséges elterjedésű gyíkok sorát erősítik, bárhol előfordulnak, még az ember által lakott környezetet sem vetik meg, sőt, a kőrakásokat és kőfalakat kifejezetten szeretik. Ez a gyík a legkisebb magyarországi nyakörvösgyík – azért nem gyíkot írok, mert nála kisebb a pannongyík, azonban ő a vakondgyíkfélék családjába tartozik. A fentiek, valamint szürke színe miatt elsőre nem is tűnhet túl érdekes gyíknak, azonban közelebbről megnézve már más a helyzet: színe sem egyszínű szürke, hanem a mintázata elég változatos lehet. Személyes kedvencem, amikor az egész testét kisebb-nagyobb foltok borítják. Ezen kívül a feje formája is említést érdemel, ugyanis jóval lapítottabb, mint a többi hazai gyíknak, ami kinézetének kicsit „varánuszos” jelleget kölcsönöz. Kis termetük miatt már a korai órákban elérik az optimális testhőmérsékletüket, így napközben már folyamatosan mozgásban vannak, nem is lehet olyan napozó egyedekkel találkozni, mint a zöld gyíkok esetében. Ez fotózás szempontjából nem a legjobb, hisz csak pár másodpercem volt egy-egy képet elkészíteni. Pár képet azért tudtam róluk csinálni, utána hagytam őket, had kergetőzzenek tovább.

Fali gyík bemutatja miért is nevezték el így

Fali gyík

Fali gyík

Szerencsémre a hegyre is sikerült feljutni, igaz, nem időzhettem ott sokat, de ez is valami. Fent már zöld gyíkkal is találkoztam, egy jól megtermett hímmel egy darabig hol bújócskáztunk, hol fogócskáztunk, épp melyik játékhoz volt kedve. Azonban nekem nem volt sok kedvem játszani, így hamar feladtam. Vigaszdíjként egy méretesebb fali gyíkról sikerült készítenem egy képet.

Fali gyík

A Badacsonyt otthagyni mindig nehéz, viszont mindig gazdagodom valamivel, és most nem csak emlékekkel, és még csak nem is pár jpg kiterjesztésű digitális fájlal, hanem plusz tudással ezekről a lényekről, amit a képek elkészítése közben szereztem a megfigyelésnek hála. És ez a megszerzett tudás az, ami értékesebb, mint bármelyik kép a világon.

2016. május - Csallóköz felfedezése (2. rész)

Ahogy korábban már megírtam, nem hagyott nyugodni, hogy nem tudtam a kellő közelségből megörökíteni a csallóközi vízimadarakat, de szerencsére a megoldás nem váratott sokáig magára: 2016. májusában visszatértem a Duna árterébe egy kenuval felvértezve. A terv nem volt túl bonyolult: a kenut vízre engedtem, beszálltam, és abból fotóztam.

Mikor elindultam két dologra lettem figyelmes: az egyik, hogy viszonylag kevesebb madár volt, például a récék teljesen eltűntek. Ezt a fokozott emberi jelenlétnek tudtam be (viszonylag sokan látogatják ezt a területet), ami miatt az érzékenyebb madarak visszahúzódtak a kevésbé zavart területekre – ennek megvolt az az előnye, hogy nem kellett álcáznom magam. Persze azért tartottam a tisztes távolságot. A másik, hogy a jó idő miatt a vízben beindultak a biológiai folyamatok, aminek köszönhetően a víz már nem volt kékes árnyalatú, hanem teljesen zöld színű lett, rengeteg algával. Először sajnáltam ezt, jobban szerettem volna olyan képeket, ahol a madarak a nagy kékségen ringatóznak, de a végeredményt elnézve megtetszett ez a díszlet is, ami hozzátett a képek vadregényes jellegéhez.

Először a múltkor is megfigyelt búbos vöcsök párt vettem célba. Előző alkalommal még csak építették a fészküket (nem sokkal előtte érkezhettek meg a telelésükből), amit ekkor már teljes pompájában megfigyelhettem. Mivel április végén kezdenek költeni, ezért szerencsére ezt is megfigyelhettem, egyik madár mindig a fészekben volt.

Búbos vöcskök

Búbos vöcsök

Búbos vöcsök

Nem akartam visszaélni a vendégszeretetükkel, ezért pár kép elkészítése után odébbálltam. Kicsit beljebb evezve csodás látvány fogadott: hatalmas, indákkal benőtt fák álltak a vízparton, nádas mindenfelé. Egyszerűen öröm volt szelni a vizet, és felfedezni minden egyes szegletét a vidéknek. Közben folyamatosan szürke gémek húztak át a fejem felett robosztus röptükkel, amit megpróbáltam több-kevesebb sikerrel megörökíteni.

Szürke gém

Szürke gém

Szürke gém

Szerencsére nem csak eltűntek, hanem jöttek is madarak: az áprilisban hazaköltözött küszvágó csér is képviseltette magát pár egyeddel. Akrobatikus röptükben pásztázták a vizet, halakra vadászva, azonban néha megpihenve a zátonyon lehetőségem nyílt lefotózni őket is.

Küszvágó csér

Küszvágó csér

A túra végén visszalátogattam a búbos vöcskökhöz, akik elhagyták fészküket, így tudtam róluk olyan képeket is csinálni, melyeken közösen úsznak.

Búbos vöcskök

Búbos vöcskök

Búbos vöcsök

Mondanom sem kell, hogy nagyon a szívembe zártam ezt a napot. Egyrészt, mert végre olyan képeket készíthettem, amin a madarak nem csak apró foltok, másrészt, mert már nem csak a szemlélője voltam ennek a páratlan vidéknek, hanem a vízre szállva részese is lehettem.