2016. április - Balatonederics sárkányai

Az eddigi fotós témáknak és megörökített képeknek mind nagyon örültem, azonban ahogy egyre beljebb haladtunk a tavaszba, tekintetemet és objektívemet is már a kedvenc állataimra fókuszáltam volna: a hüllőkre. Hüllők közül jöhet bármi, gyík, kígyó vagy akár teknős, mindegyiket kedvelem, és szerencsére Magyarországon van 1-2 közönséges elterjedésű faj. Ezek közül muszáj kiemelni a zöld gyíkot, amely „csekély” 40 cm-es hosszával és smaragdzöld színével egészen egzotikusnak hat a magyar faunában. Már csak egy jó helyet kellett találnom, ahol lencsevégre kaphatnám ezeket a sárkányokat. Egy baráti összejövetelnek köszönhetően a helyszín kérdése is hamar megoldódott, amely így Balatonederics lett.

Hím zöld gyík

Balatonederics a Keszthelyi-hegység keleti lábánál elhelyezkedő kis település. A hegység lankái könnyen megközelíthetőek, remek kirándulóhely, ahonnan fantasztikus a rálátás a Balaton-felvidéki tanúhegyekre. Ezen a varázsaltos vidéken indultunk el egy könnyed sétára a kellemes tavaszi napsütésben. Egyszerűen minden komponens a helyén volt, hogy lehessen gyíkokat fotózni, az évszak, a helyszín és még az idő is, egyvalami nem, a gyíkok: sajnos egész idő alatt egyet sem sikerült látni (néha lehetett hallani, hogy menekülnek az avarban, de mire odakaptam a fejem, már csak hűlt helyük volt).

Miután visszaértünk a szállásra, kissé csalódottan kimentem a hátsókertbe, mivel volt ott egy régi épület maradványa, gondoltam minden mindegy alapon szerencsét próbálok ott, hátha a falakon napoznak gyíkok. Amikor odaértem nem akartam hinni a sors és a természet furcsa fintorának: az omladozó falakon két szép zöld gyík is napozott, egy hím és egy nőstény. Szerencsére a zöld gyíkok nem annyira félénkek, mint a kisebb testű rokonaik, és nem is menekülnek azonnal, így pár képet tudtam róluk készíteni.

Hím zöld gyík

Hím zöld gyík

Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a természet nem papírforma szerint működik, és ahogy azt már korábban is írtam, muszáj mindig nyitott szemmel járni.

Nőstény zöld gyík

Nőstény zöld gyík

2016. március - Csallóköz felfedezése (1. rész)

Az elmúlt néhány évben a munkámból kifolyólag Győrben laktam, aminek minden egyes másodpercét imádtam. Győr egy nagyszerű város, rengeteg programmal, látnivalóval, szórakozási és sportolási lehetőséggel. Szinte minden nap lehet találni valami tennivalót ebben a számomra pont optimális méretekkel rendelkező városban. Azonban ha valaki megunja az urbánus közeg nyújtotta lehetőségeket, a természeti kincsekért sem kell messzire mennie, hisz nem véletlenül szokták Győrt a folyók városaként is emlegetni: a város a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál épült (egyes források a Marcalt is megemlítik, ami Gyirmótnál ömlik a Rábába). Emiatt a vizes élőhelyek szerves részei a városnak, sok helyen lehet olyan vízimadarakkal találkozni, amik a hasonló méretekkel rendelkező városokat messzire elkerülik. Ez a fajta természet közeliség nagyon elnyerte a tetszésem, jó érzés volt csak úgy cél nélkül sétálni a városban, kimenni valamelyik folyó partjára. Azonban a folyók más érdekességet is tartogattak kicsit messzebb a várostól: A Duna itt a Kisalföldön lelassulva rakja le a több száz kilométeren keresztül cipelt hordalékát, ezzel megannyi mellékfolyót és szigetet hozott létre az évezredek alatt, így a terület Európa legnagyobb szárazföldi deltájává nőtte ki magát. Ennek a természeti csodának a magyarországi oldalon lévő tájegysége a Szigetköz, a szlovák oldali a Csallóköz. A Szigetközbe jóval többször eljutottam, már csak a közelsége miatt is, azonban néhányszor a Csallóközbe is átjutottam. Ilyenkor persze mindig magammal vittem a fényképezőgépemet.

A Csallóköznek a legvadregényesebb részét - az Öreg-Duna és a Duna elterelése között elterülő Dunajské luhy-t, a Duna árterét - egyetlen helyen lehet a szárazföldről megközelíteni: a bősi erőműnél. Van abban valami szimbolikus, hogy ez az emberkéz alkotta monstrum, ami radikálisan átformálta a táj arculatát, ez felügyeli, hogy ki léphet be a vadon maradékába. Mintha azt sugallná, hogy nem elég, hogy az ember saját kényére hasznosít és átformál bármit a világon, de csak akkor nyugszik, ha övé a totális kontroll.^* Míg ezen a nem túl szívderítő gondolaton mélázom, letekintek az erőmű korlátjánál a vízre, és mit látok: egy hatalmas csapat kontyos récét. A sötét árnyak egy csapásra eltűntek: hisz ha ezek a madarak ilyen békésen képesek ringatózni egy több millió tonnás kolosszus tövében, akkor van remény a természet és technológia békés együttélésére. Persze a filozófiai magasságokban töltött időben sem feledkeztem meg a fényképek készítéséről.

Kontyos réce

Kontyos récék

Kontyos récék

Beljebb érve már merőben más kép fogadott: a hatalmas, kúszónövényekkel benőtt fák között kanyargó és pangó vizek valóban az érintetlen vadon benyomását keltik. Rengeteg a madár, a közelben lévő holtágban is akad belőlük: szárcsák, kanalas récék, barát récék, és két búbos vöcsök. Próbáltam őket fotózni, azonban a távolság keményen közbeszólt: hiába a legnagyobb objektívem, ekkora távolságot még ez sem tud leküzdeni.

Búbos vöcsök

Tájkép barátrécékkel, nyomokban kanalas récét tartalmaz

Kicsit csalódottan objektívet cseréltem, majd folytattam a vidék felfedezését, miközben a kamerámmal a tájat vettem célba. Egy kellemes séta, és pár kép készítése után már indulnom is kellett vissza Győrbe.

Csendélet

Úton

Nagyon örültem, hogy ide is eljutottam, elveszhettem kicsit a holtágak sűrűjében, szemtanúja lehettem, hogy a természet hogyan hódítja vissza az ember által megváltoztatott tájat, azonban a vízimadarak és a köztem lévő távolság leküzdésének gondolata nem hagyott nyugodni, és már azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám megközelíteni a vízimadarakat, vagy közelebb csalni őket… (folyt.köv.)

 ^*Természetesen – mint mindennek – a bősi erőmű létesítésének is van pozitív és negatív oldala. A tájformáló (romboló) hatáshoz pedig nagyban hozzájárult az akkori politika, illetve a meg nem valósult projektek. A téma sokrétűsége miatt nem is lehetne egy elcsépelt parafrázissal elítélni, negatív kijelentésemet inkább a kialakult helyzet feletti tehetetlenségem mondatja velem. Akit a téma bővebben érdekel, figyelmébe ajánlom az Eltaszított fele királyság című könyvet, mely több oldalról is megvizsgálja a témát.

2016. március - Kockásliliomok nyomában

Zalát sok mindenért lehet szeretni: a dombjaiért, a jellegzetes tájszólásért, a dödölléért, ízlés kérdése, de akár a Noha borért is. Én mindezekért szeretem, viszont még egy dolog miatt szeretem, méghozzá a zalai kockásliliom állományért.

Zalában szép számmal fordul elő ez az igen dekoratív növény. Nevét a sziromlevelek rózsaszín, sakktáblaszerű mintázatáról kapta. Aki némi hasonlóságot vél felfedezni a virág mintázata, és a horvát címer között, az nem a véletlen műve, egyes nézetek szerint ez a növény ihlette azt.  Viszonylag rövid márciusi virágzását egyik évben sem szalasztom el, ráadásul 2016-ban két ok miatt sem akartam: egyrészről - mondanom sem kell, hogy - az újdonsült hobbimnak szerettem volna hódolni, másrészről 2016-ban az év vadvirágának választották, ami adott egy plusz aktualitást a témának (fun fact: 2016-ban az év hüllője pedig a kockás sikló volt – nem tudom mi volt 2016-ban ezekkel a kockákkal).

Március közepén el is mentem a törzshelyemre felkutatni ezt a kis növényt. Az ember azt hinné, hogy viszonylag könnyű kiszúrni a rózsaszín virágot a zöld gyepen, azonban az elsőt mindig nehezebben veszem észre, de onnantól már rááll a szemem. Némi keresgélés után bele is botlottam az első példányba. Kicsit korai voltam, mivel a szirmai még nem nyíltak szét. A többi példánynál is ezt tapasztaltam. Így is csináltam pár képet, de teljes pompájukban szerettem volna megörökíteni őket, ezért elhatároztam, hogy következő hétvégén is kijövök.

Kockásliliom

Kockásliliomok

Ígéretemhez híven a következő hétvégén vissza is tértem. Fáradozásom nem volt hiábavaló, hiszen a növények szirmai az eltelt idő alatt szétnyíltak, virágaik gyönyörűen bókoltak. Azonban az örömöm még mindig nem lehetett teljes: sajnos egész nap borús volt az idő, ami miatt tompák voltak a színek. Néhány képet így is csináltam, azonban sejthetitek milyen elhatározásra jutottam: még egyszer visszajövök. Persze egy hetet már nem akartam várni, nem is lett volna értelme, nagy valószínűséggel addigra elvirágoztak volna, úgyhogy bízva a szerencsémben másnapra tűztem ki visszatérésem időpontját.

Kockásliliomok és egy elégedett kuncsaft

Ernyő

Kitartásom nem volt hiábavaló, harmadszorra minden részlet tökéletes volt: a virágok szirmai szétnyílva, az égen egy darab felhő se, gyönyörű élénk színek voltak, így végre olyan képeket készíthettem, amilyeneket szerettem volna.

Kockásliliom

Kockásliliom

Egy kép elkészülését a fenti két dolgon kívül még millió más befolyásolhatja. Én még viszonylag szerencsés helyzetben voltam, hiszen ez a terület lakhelyemhez viszonylag közel van, így nem okozott különösebb gondot háromszor is kimenni. Azonban ezt nem mindig lehet megtenni, és ilyenkor nem lehet mást csinálni, mint várni a következő alkalomra, ami előfordulhat, hogy csak egy év múlva lesz. Sajnos velem is már megesett, hogy egy fotózás nem jött össze, de nem csüggedek, hanem várom a következő alkalmat, hátha több szerencsével járok. Az ilyen esetek, mint a 2016-os kockásliliom fotózás pedig emlékeztetnek, hogy a kitartás és a türelem meghozza gyümölcsét.

Kockásliliom

Kockásliliomok

2016. március - Sas-hegyi kalandok

2016. márciusában úgy alakult, hogy Budapestre kellett utaznom. Mivel egyre ritkábban jutok el a fővárosba, ezért ilyenkor próbálom a rendelkezésemre álló időt minél több programmal kitölteni: barátokkal találkozni, előre megnézem lesz-e akkor valami rendezvény, hol szeretnék enni stb. Azonban egy helyre megpróbálok minél többször eljutni: a Sas-hegyre.

Finn metál banda borító (Dolmányos varjú)

A Sas-hegy a Budai-hegység egyik tagja, alapkőzete dolomit. Ez azért fontos, mert ennek a kőzetnek olyan fizikai tulajdonságai vannak, amik a belőle felépülő hegyeket különleges tulajdonságokkal ruházzák fel. A dolomit aprózódása miatt a hegyeknek már a kinézete is elég jellegzetes, meredek lejtőikkel kitüremkednek környezetükből. Ez a hegy mikroklímájára is jelentős hatással van: a beérkező napsugarak a déli oldalakat közvetlenül érik, míg az északi oldalak takarásban vannak. Ezáltal jelentős a hőmérsékletkülönbség a két oldal között, mely befolyással van a növényzetre is: a földtörténeti felmelegedésekkor a kontinens déli, szárazságtűrő fajai meghódították az északi területeket. Miután újabb lehűlés következett be, visszahúzódtak délre, azonban a száraz, délies kitettségű lejtőkön megmaradtak. Ezeken a helyeken számos bennszülött faj (ún. endemikus faj) is kialakult. Az északi oldalon ugyanez ment végbe, csak pepitában; a hidegtűrő növények élőhelye a lehűlésekkor déli irányba kitolódott, majd felmelegedésekkor visszahúzódott, de a hűvösebb, északi hegyoldalakon átvészelték a melegebb időszakokat. Ennek hatására a dolomithegyek északi és déli oldalának flórája merőben eltér egymástól, és több különleges fajt is tartalmaz. A Sas-hegy esetében az északi oldal jellegzetes növénye pl. a budai nyúlfarkfű, a déli oldal endemikus faja a magyar gurgolya, egyéb szárazságtűrő növények a különböző árvalányhajak, tavaszi hérics, vagy a csikófark (érdekesség, hogy a Sas-hegyen csak porzós egyedei vannak, a termős egyedek a Gellért-hegyen találhatóak). A Sas-hegynek nem csak a növény, hanem az állatvilága is egyedi, rengeteg különleges ízeltlábú színesíti a hegy élővilágát, hüllők közül pedig ki kell emelni, hogy aközül a három dél-európai elterjedésű hüllőfaj közül, melyek élőhelyei Magyarországon érik el az északi határukat, kettő - a pannongyík és a kaszpi haragossikló - megtalálható a Sas-hegyen.

Sas-hegyi dolomit sziklagyep karón (dolmányos) varjúval

Ez most hosszúra sikeredett, de muszáj volt leírni, mért szeretem annyira a Sas-hegyet; ennyi különlegesség bárhol figyelemre méltó lenne, de a legnagyobb, legbeépítettebb magyarországi város közepén meg aztán pláne. Nem véletlen, hogy a hegy nagy része országos jelentőségű természetvédelmi terület, látogathatósága is korlátozott.

Idelátogatásom alkalmával azt terveztem, hogy pannongyíkot fogok lencsevégre kapni. Ekkor tanultam meg, hogy néha nem jön az össze, amit az ember eltervezett: nem sikerült megtalálni ezt az amúgy is igen ritka és apró fajt. Azonban azt is megtanultam, hogy nem szabad görcsösen ragaszkodni valamihez, ha az nem jön össze, azt el kell engedni, másban is meg lehet találni a lehetőséget. Így is tettem; miután nyugtáztam, hogy itt már nem lesz pannongyík, gyorsan jött is a fotótéma-felmentő sereg, leánykökörcsin formájában, ami pont ebben az időszakban virágzott. Szerencsére ezekből akadt jó pár szép egyed, és aminek külön örültem, azok a fényviszonyok voltak – a beérkező napfényt a növény egész felületét borító szőrök úgy megtörték, hogy nagyon sejtelmes, „derengő” kinézetet adtak a növénynek.

Leánykökörcsin

Leányok a hegyoldalon

Ennek a történetnek több pontja is is azt igazolja, hogy muszáj mindig nyitott szemmel járni, hogy észrevegyük körülöttünk az értékeket, lehetőségeket, akár a legváratlanabb helyeken. Ez a tulajdonság nagyon hasznos természetfotózáskor, de a hétköznapokban is jól tud jönni.

Leánykökörcsinek

Leánykökörcsinek

2016. február - Téltemető túra

A gép felavatását követően sokáig kellett várni a következő természetfotózásra. Ehhez mondjuk nagyban hozzájárult, hogy a két fotózás között eltelt időből két hónapot begipszelt lábbal töltöttem. 2016. februárjában vették le a gipszet, nekem meg már nagyon mehetnékem volt. Már csak egy nem túl megerőltető túrát kellett találni. A megoldásra sem kellett sokat várni: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által meghirdetett (egyenes és átvitt értelemben is) téltemető túra tökéletesnek tűnt. Egyúttal tökéletes alkalom arra is, hogy felavassam az időközben beszerzett Tamron 70-300 mm-es telezoom objektívet.

A gyülekező Balatonfüreden volt, majd innen mentünk tovább a túra helyszínére. A marketing nem hazudott: ameddig a szem ellátott, mindenhol téltemető volt. Ha előtte nem lettem volna két hónapig a négy fal közé zárva, akkor is megfogott volna a látvány, hisz a tél alatt megkomorodott embernek enyhülést hoz, ahogy az addigi egyhangúságot megtöri ez a kis növény zöld leveleivel és aranysárga virágával – nem véletlen, hogy téltemető a neve.

Téltemetők

Téltemetők

Miután kigyönyörködtem magam, nekiálltam a fotózásnak. Tetszett az új objektív nyújtotta perspektíva, a látótér radikálisan leszűkült, viszont annál jobban lehet koncentrálni a részletekre. Egyértelműen másfajta látásmódot és technikát igényel.

Téltemetők és hóvirágok

Téltemetők

Igaz, hogy a túra végére a frissen gyógyult lábamat teljesen túlterheltem, fájt, és minden vágyam az volt, hogy levehessem róla a túrabakancsot, és egy vizes borogatással lehűtsem, de egy percig sem bántam, hogy belevágtam. A látvány, a szabadban eltöltött idő és az újabb képek mindenért kárpótoltak.

Szabadon választott Coelho idézet

Hóvirág

Végezetül egy gondolat: véleményem szerint az erdő talajszintje február végén, március elején a leggyönyörűbb. A téltemető, a hóvirág, a tavaszi tőzike, a csillagvirág fajok és más geofiton fajok kihasználva helyzeti előnyüket (elraktározott tápanyagaikat felhasználva gyorsan leveleket fejlesztenek, melyek elég napfényhez jutnak, mivel a fák még nem fejlesztettek leveleket, így nincs takarás) gyorsan kivirágoznak, amitől az erdő talaja sárga, fehér, kék színekben pompázik. Mivel ez a jelenség viszonylag rövid ideig tart, és utána egész nyáron homogén zöld fog uralkodni, ezért mindenkinek bátran ajánlom, hogy keresse fel a legközelebbi erdőt ebben az időszakban, nem fog csalódni. Azonban ha valakinek bármiféle bűnös birtoklási vágy jutna eszébe, gondoljon MC Hammer intelmére. Nem is amiatt, mert ezeknek a növényeknek a nagy része védelem alatt áll, hanem inkább gondoljon arra, hogy jövőre is micsoda felüdülés lesz a hosszú tél után megcsodálni ezt a kiterjedt virágtakarót.